A magyar népművészetnek és ezen belül a monumentális fafaragásnak, de a népi építészetnek is csúcsa a székelykapu. A hagyományosan nagynak, fedelesnek vagy galambbúgosnak nevezett kaput az 1900-as évek elejétől nevezik székelykapunak, nevét a Székelyföldről kölcsönözve, ahova erre az időre visszaszorult készítésének gyakorlata.  Három oszlopa, zábéja van, ez felül egy vízszintes gerenda, a szemöldökfa, vagy kontyfa köti össze, amelyre gyakran a galambdúcot (galambbúgot) építenek. Az oszlopok közötti távolság eltérő, helyet adva a nagy- és a kiskapunak, azaz a teher- és személy-forgalomnak. A fában szegényebb vidékeken, vagy a kevésbé tehetősek olyan kaput is állítottak, ahol csak a kiskapunak van fedele, esetleg galambbúgja, a nagykapu egyszerű, fedél nélküli leveles kivitelű. Gyakran ezeket is székelykapunak nevezték.

A kapuk méretét az határozta meg, hogy a megrakott szénásszekér beférjen a nagykapun, ezért a nagykapu-rész rendszerint két öl magas és széles (1 öl = 1,89 m), a kiskapu nyílása fél öl széles és egy öl magas. A kapuszárnyak változatos kivitelűek, rácsosak esetleg tömörek és van amikor illeszkednek a kapuívek formájához.

A kapu készítésére legalkalmasabb a tölgyfa, amit Székelyföldön cserfának, cserefának neveznek, a kapuszárnyaknak a könnyebb fenyőből készülnek. Az anyagot egy évig száradni hagyják, és csak ezt követően fognak bele a faragásba. Először meghatározzák a méreteket, majd a szerkezeti elemeket, az oszlopokat és a koszorúgerendát erősítik össze, ez csapolással történik. Az elmozdulást megakadályozó, de egyben díszül is szolgáló haránt-, könyökkötéseket lapolják. A kiskapu feletti kaputükröt változatosan és egyes vidékekre jellemző módon, zsilipeléssel, máshol függőleges lécekből kialakított rácsozattal és egyéb megoldással töltik ki.

Mindezek után következik a kapu díszítése és a szövegek bevésése. A székelykapukat általában virágos mintákkal díszítik, de van, amikor mértani alakzatokkal. Hagyományosan azonban jóval több volt a díszítetlen, simakapu, mint a kicifrázott. A faragott díszeket vésővel, a finomítást faragókésekkel készítették. De nemcsak faragták, hanem festették is a székelykaput, eredetileg csak piros, fehér, zöld és kék színnel. A feliratok a kontyfára kerültek, de előfordultak a kiskapu feletti szemöldökfán is.

A legrégebbi, nemcsak különböző leírásokból, hanem fényképen is megörökített kapu 1673-ban készült és a Marosszéken lévő mikházi ferences kolostor előtt állt. 1901.-ben Szinte Gábor fotózta le és ez a fotó látható a web oldalunkon. A másik legrégebbi kapu az, amelyet 1733-ban a háromszéki Dálnokon készítettek. Ez ma is megcsodálható Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum előtt. A középkorban Európa középső részén általános kétoszlopos, fedeles kapu Magyarországon, elsősorban Erdélyben alakult át háromoszlopos, a reneszánsz szellemében egyre dúsabban, díszített kapuvá a kisebb kastélyok, nemesi udvarházak, kúriák előtt és lett valóban sajátos magyarrá, erdélyivé és székellyé. Olyanná, ami valóban hungaricum.

Balassa M. Iván

néprajzkutató